Az elkövetkezendő 5 évben Magyarország megközelítőleg 2.400 milliárd forintnyi támogatást oszthat ki a magyar gazdálkodóknak az I. pilléres keretből, és mintegy 2.900 milliárd forintot fordíthat a II. pilléren keresztül a hazai agrár- és élelmiszergazdaság és a magyar vidék fejlesztésére.
A Feltételesség előírásai közül a HMKÁ7 esetében az az alaptézis, hogy a HMKÁ7-et kétféleképpen lehet teljesíteni: vetésváltással VAGY terménydiverzifikációval. Az önmaga után nem vethető növényekre vonatkozó szabály egyértelműen a vetésváltási…
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara pályázatot ír ki az élelmiszeripari és élelmiszer-nagykereskedelmi vállalkozások számára az első alkalommal meghirdetett FTS25 GreenTechAward – Élelmiszer-előállítási és Forgalmazási Fenntarthatósági Díj elnyerésére.
A gazdaságátadás előkészítése során felmerülő jogi kérdések jelentőségére való tekintettel az alábbiakban közreadjuk a Dr. Mikó András Ügyvédi Iroda által készített cikket. A cikk részletesen foglalkozik a gazdaságátadás jogi hátterével, valamint a folyamat során figyelembe veendő legfontosabb szempontokkal. Az írást változtatás nélkül közöljük.
Megjelent az (EU) 2025/1150 számú Bizottsági rendelete, amely módosítja az 1333/2008/EK III. mellékletét. A változás lehetővé teszi, hogy a nátrium-aszkorbátot (E 301) antioxidánsként felhasználják A-vitamin tartalmú készítmények stabilizálására, anyatej-helyettesítő és anyatej-kiegészítő tápszerekben.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Jogász Egylet közös szervezésében megvalósuló rendezvényen szó lesz a földügyeket érintő jogszabályi változásokról és eljárásjogi tudnivalókról, valamint az agrárgazdaságok átadásának támogatási és gyakorlati kérdéseiről.
Tekintettel a gazdálkodói jelzésekre, tagjaink sokszor bizonytalanok abban, hogy mely munkafolyamatok esetén alkalmazható a kedvezőbb közterhekkel rendelkező mezőgazdasági idénymunka. A bizonytalanságok eloszlatása érdekében készített egy tájékoztatót a Nemzetgazdasági Minisztérium, amit…
Meteorológia: Az időjárás napról-napra változik, már ami a hőmérsékletet illeti. A fronthatás jelentős, ahogy az ábrán is jól látható, a nyugatról érkező hidegfront folyamatosan terjed.
A burgonya termőterülete és a betakarított termés mennyisége az utóbbi években folyamatosan csökkenő tendenciát mutat hazánkban, ennek ellenére a rizs és a búza után a harmadik legfontosabb élelmiszernövény a világon.
A Magyar Szabványügyi Testület honlapján az alábbi változások jelentek meg 2025. június 1-jétől.
2025. szeptember 18-21. között 82. alkalommal kerül megrendezésre az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK), melynek keretein belül idén is elismerésben részesülnek a hazai élelmiszeripari innovációk legkiemelkedőbb…
Az előállítók szakmai támogatása, valamint a mentes élelmiszerekkel kapcsolatos szabályozási környezet alakításának céljából alakult Mentes élelmiszerek kamarai munkacsoportja és alcsoportjainak munkája kimagasló tagi érdeklődés mellett továbbra is folytatódik.
A mezőgazdasági területek erdők, fásítások vagy fás- és bokros területrészek nélkül, az erdők tisztások és fás ligetek nélkül mind élőhelyi, mind tájesztétikai szempontból szegényesek. A mezőgazdálkodásnak elemi érdeke, hogy a…
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Erdészeti Szakértői Hálózata 2025 tavaszán országos eseménysorozatot rendezett a klímaváltozás erdőkre, erdőgazdálkodásra kifejtett hatásairól. 15 helyszínen, mintegy 500 fő, erdőtulajdonos, magánerdő-gazdálkodó és erdészeti szakember cserélte ki…
Az éghajlatvédelem és a földhasználat kapcsolata: A LULUCF szektor (földhasználat, földhasználat-változtatás és erdőgazdálkodás) a talajokat, növényeket és egyéb biomasszát foglalja magában, amelyek képesek szén-dioxidot (CO2) megkötni a légkörből (szén-nyelőként működve),…
A kaszálással kapcsolatosan többféle előírás, illetve vállalás található az egységes kérelemben igényelt jogcímek tekintetében, ezért a MÁK összeállított egy tájékoztató anyagot a megfelelő eligazodás érdekében.
A magyarországi gyepek nem csupán értékes élőhelyek, hanem az állattartó gazdaságok működésének is alapját jelentik – erre a kettős szerepre is felhívja a figyelmet a GRASSLAND-HU LIFE integrált projekt.
Az ST AKG esetében a Magas Természeti Értékű Területek (MTÉT) Gyep tematikus előíráscsoportban a következő az előírás: „A kaszálás megkezdése előtt legalább 5 munkanappal elektronikus úton be kell jelenteni a…
A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egysége a Kislépték Egyesülettel és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen rendezi meg a Fókuszban a vidék című szakmai rendezvénysorozatát a…
A Rövid Ellátási Láncok fejlesztése (KAP-RD49-1-25) felhívásra május 14-étől nyújtható be támogatási kérelem. A sikeres pályázatok benyújtása kapcsán felmerült kérdésekre a válaszokat az alábbiakban olvashatják.
A módosítások két téma érintenek, egyrészről a sertéshúsból előállítható hústermékek mennyiségének emelését, valamint a kistermelő II. kategóriában előírt képzési kötelezettség megszerzésére előírt határidőt.
Röviden összefoglaljuk a "KAP-RD05-RD01b-1-25 Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása" című pályázat társadalmasításra közzétett felhívását.
Az új szabályok alapján az idei volt a második év, amikor a fiatalok területalapú kiegészítő többlettámogatást vehettek igénybe. Jelen cikkben az ezzel kapcsolatos főbb tapasztalatokat tekintjük át.
2024. április 9-én megjelent a Magyar Közlönyben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv fiatal mezőgazdasági termelői támogatásáról szóló 21/2024. (IV.9.) AM rendelet. Jelen közlemény bemutatja, hogy a Magyar Államkincstár mi alapján…
Az elvárások nem ismeretlenek azok számára, akik részt vettek a korábbi támogatási programokban is, a JFGK 4 helyett viszont új sorszámon tartják nyilván az élelmiszerbiztonsághoz kapcsolódó minimumkövetelményeket.
A KAP kapcsán a Feltételesség előírásai alól az idei évben, azaz 2023-ban mentességet kaptak a gazdálkodók a HMKÁ 7. Vetésváltás a szántóterületeken és a HMKÁ 8. Biológiai sokféleség megőrzése előírások…
A kaszálással kapcsolatosan többféle előírás, illetve vállalás található az egységes kérelemben igényelt jogcímek tekintetében, ezért a MÁK összeállított egy tájékoztató anyagot a megfelelő eligazodás érdekében.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 2025-ben is biztosítja az Egységes Kérelem (EK) adatainak eGN-rendszerrel való összehangolását. Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan idén is átemelésre kerülnek a Magyar Államkincstár (MÁK) EK felületén…
Az ST AKG esetében a Magas Természeti Értékű Területek (MTÉT) Gyep tematikus előíráscsoportban a következő az előírás: „A kaszálás megkezdése előtt legalább 5 munkanappal elektronikus úton be kell jelenteni a…
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási közösségek támogatása” című pályázati felhívás, amelyre a támogatási kérelmeket 2025. szeptember 4-től lehet benyújtani – jelentette be Viski József agrár- és vidékfejlesztési…
A csapadékos időjárás beköszöntével az Agrárminisztérium ismételten felhívja a gazdálkodók figyelmét a vízvisszatartással kapcsolatos gazdálkodói gyakorlatokra és az annak kapcsán igénybe vehető támogatási lehetőségekre. Fontos, hogy ma már a mezőgazdasági…
Díjmentes online képzést szervez az UNI-NKE Víztudományi Kara az öntözéses gazdálkodást tervező termelőknek.
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)
Adószám: 18399257-2-43
E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu
Zöld szám: +36 80 900 365
Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.